Lépj kapcsolatba velem!

Feliratkozás

Lavina

Ingyen!?

A minap böngészgettem egy kicsit egy szoftveráruházban a telefonomon és elégedetten mosolyogtam. Milyen jó érzés, hogy gyakorlatilag bármit akarunk, manapság pillanatok alatt találunk rá INGYENES letöltető alkalmazást.

Nem is egyet, szinte a bőség zavara kerülget ilyenkor. Válogatnunk kell, hogy a legjobbat, leglátványosabbat, legtöbb szolgáltatást, vagy egyszerűen csak a legjobb élményt nyújtsa nekünk a pénzünkért. Vagyis ingyen. Hiszen a különböző kütyük megvásárlása után nekünk ez jár!
Az új évtized csodája, hogy olyan tuti kis segédprogramok, edzéstervek, fénykép kezelő programok és nem utolsó sorban vagány játékok lehetnek egy csapásra a mobil eszközeinken, amiket nem rég még talán elképzelhetetlennek tartottunk. (Hmm… a jó öreg Snake-et nyomkodva a békebeli 5110-esemen, biztosan)
És igen, ez a másik remek dolog, ezek bármikor nálunk lehetnek, hiszen a telefonunk manapság mindenhova elkísér. Iskolába, munkahelyre, szórakozni, magánügyek intézésére, stb.
Aztán itt egyszeriben meg is tört a varázs, mert olyan programot találtam, amiről mertem remélni, hogy igazából csak kamu, hogy bárkinek lehet. A nevét természetesen nem árulom el, de a tudása félelmetes.
Ha valaki feltelepíti egy telefonra, a benne lévő esetleges gps-t kihasználva lekérhető a megfigyelt személy tartózkodássi helye. Valamint elérhetőek még: a hiváslistája, az sms-ei, a telefonon tárolt képek, bekapcsolható titokban a telefon mikrofonja, vagy akár kamerája is úgy, hogy ennek semmilyen jelét nem adja az adott készülék. És itt jön a cukormáz: mindezt természetesen biztonsági okokból adják rendelkezésre. Cégvezetőknek, hogy nyomon követhessék a dolgozókat, szülőknek, hogy láthatatlan pórázon legyenek a gyerekek.
Ja igen, persze ezt mindig csak a megfigyelt személy tudtával szabad ám, különben ejnye-bejnye és a program készítői nem vállalnak semmi negatívumért felelősséget!

Nem is tudom, nektek nem jutott erről a programról eszetekbe valami?

Aztán kicsit tüzetesebben is körbenéztem az ingyenes programok leirásaiban. Valaki árulja el nekem, egy szimpla, képernyőn futó, egyszerű játék vajon miért kér és kap magának ugyanolyan, fent felsorolt jogosultságokat? Miért kell teljes hozzáférés a személyes adatainkhoz? A gps-hez, ha elvileg köze sincs hozzá? A mikrofonhoz, ha elvileg nem vesz fel semmit, csak zenél? Miért kell neki “névtelen” adatgyűjtési és küldési jog mindezekkel? Statisztikai célból? Na persze.
Nem tekerem tovább a témát, nekem ez egyszerűen csak bűzlik. Nem kicsit. Talán érdemes jobban megnéznünk és az apró betűs részt is elolvasnunk, mielőtt letöltünk valamit “ingyen”. Különben idegenek is kapnak az életünkről információkat. Méghozzá beszerzési áron.

Feliratkozás a blogra

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Következő cikk:

Feltétel nélküli szeretet

Ezt se hagyd ki:

Halálbüntetés

Hozzászólások

Facebook

Legutóbbi bejegyzések

Népszerűek

Feliratkozás a blogra

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Szabista! Blogazin ® A blogon szereplő tartalmak más helyeken történő publikálása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek.

Kapcsolat
Feliratkozás a blogra

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.