Lépj kapcsolatba velem!

Feliratkozás

Merengő

Versenyben maradni

Nagy volt a nyüzsgés az edzőterem ajtajában. Híre ment ugyanis, hogy futóversenyt szerveznek. [Tanmese]

Nagy volt a nyüzsgés az edzőterem ajtajában. Híre ment ugyanis, hogy futóversenyt szerveznek.és a város apraja-nagyja bezsongott, hogy a város színeiben a csapat tagja lehessen. Jelentkezési díj nem volt, viszont minden jelöltnek komolyan kellett vennie a felkészülést.

Elérkezett az első edzésnap és ahogy talán páran előre gondolták is, mutatkozni kezdtek az első jelek arra, hogy azért itt gondok is lesznek. Kezdtek kirajzolódni a tagok között a versenyző-típusok:

0. típus: A fotel-sportoló

Rögtön az elején néhányan azonnal kidőlnek. Rá kell döbbenniük ugyanis, hogy a fellángolás (mert sokan gyűltek itt össze) nem tart sokáig.
A felkészülés munkával jár. Kemény munkával. Verejtékkel, izomlázzal, néha görccsel és nem elég az eredményekért való szenvedés, állítólag ez természetes. A komfortzóna elhagyása, a változás már csak ilyen.

“- Na kösz szépen, erről nem volt szó. Jó, igaz, nem az edző fog helyettem súlyokat emelni, nem az edző fog helyettem lépni, futni stb., de azért ez mégis sok.
Szóval a legegyszerűbb, ha szépen leülünk, feltesszük a lábunkat és nézzük a többieket. Ez is izgalmas, jobb, mint egy meccs a tévében. Ha elég jók lesznek, talán drukkolni is kimegyünk a versenyre, a pálya mellé. Talán!”

Természetesen fotelben ülve már mindig mindent jobban értenek és tudnak, mint bárki más a csapatban.

1. típus: A habzsoló

Rendszeresen részt vesz az edzéseken, viszont valami nincs vele rendben. Az elején világosan megbeszélték ugyan, hogy van, amit ehetnek és van amit nem, de úgy látszik, ezt valahogy nem vette komolyan. Össze vissza eszik. A javasolt étrend mellett zacskószám fogytak a chipsek, jöttek a zsíros falatok, csorgott le a kóla a torkokon. Így is lehet élni, de a fejlődés szempontjából ez egy kamikaze-akciónak tűnik. Hiába voltak a csábító falatok régi kedvencek, bizonyos dolgokat el kell hagyni, hiszen azokból nem lehet erősödni, kitartóbbá válni.

Ahogy növekszik a teher, a teljesíteni való feladat, úgy hullanak el az ilyenek mindannyian a próbákon.
A szervezetük nem azt kapta, amire szüksége lett volna.

2. típus: A sokcélú

Az ő helyzete viszonylag egyszerűen vázolható. Szívesen csinálná az egészet, de végül mégsem akarja. Mert ha belead mindent, apait-anyait, mi lesz a többi céljaival? Annyi mindent tervezett már ez előtt is, sőt, talán van, amit évek óta. Most meg hirtelen a csapat, a verseny, meg az állítólagos eredmény legyen a legfontosabb? Azért valami sorrendet tartani kellene, nem? Majd ennek is keresünk helyet. Hosszú még az élet, és annyi még a terv.

3. típus: Az eredményhajhász

Önmagáról legrosszabb esetben is csak a “maximalista” kifejezést fogadja el. Igazából nem is érti, miért baj az, ha a “nagy ősökre”, az emlegetett “legendákra” szeretne hasonlítani. Fel is van készülve különböző eredményekből, dátumok, számok, helyszínek, simán vágja a fontos adatokat. Valami ilyesmit kell véghezvinni, mert ha nem, ha ma nem tudunk legalább úgy teljesíteni, mint a nagy öregek régen, az egésznek semmi értelme.

Nos, az ilyen versenyzőkre sokszor nagy csalódások is várhatnak. Saját kitalált, kényszeres megfelelési szabályaikkal pedig saját magukat csapják be, míg végül a kedvük is elmegy az egésztől.

4. típus: A világfájdalmas

Eljött a verseny napja és a csapat megmaradt tagjai a rajthoz állhattak. A feladat egyszerű: maradj a kijelölt útvonalon, küzdd le az akadályokat, fuss a cél felé és a jutalom nem marad el. Nem számít, hogy első leszel, vagy sokadik, csak érj célba!

Mindenki nekiiramodott, és az első egy két buktatót könnyedén vette a csapat. Ez után viszont váratlan dolog történt: két versenyző is elkezdte magával vinni a kikerült faágakat, először csak egy-kettőt, később már az összes nagyobb akadályt, korlátot, palánkot húzni kezdték maguk után. Sem a csapattársaik, sem a nézők nem igazán értették, hogy miért teszik ezt, mire az egyikük megszólalt:

“- Szeretném, ha látná mindenki, micsoda kínnal és keservvel jár az ilyen verseny! Tessék nézd meg ezt és ezt! Voltak már ilyen akadályaid? És ennyi? Én nem értem, ha egyszer ilyen nagy és nemes feladatra vállalkoztunk, miért nehezíti meg annyi minden az egyébként sem könnyű feladatunkat? Na tessék… megint egy. Látod? Siralmas ez az egész…”

5. típus: A “hős”

Az előbb bemutatott testvérének pontosan a másik véglete. Ő is vonszolja a terheit, azonban ő sokkal nemesebben fogja fel a velük történteket. Ő nem panaszkodik. Csak viszi és sokat sejtető pillantásokkal várja a visszaigazolást, az elismerést másoktól. Ha kell, meg is osztja hőstörténeteit a maga “szerénységében”, mert igenis elismerés jár az eddig megtett útért.

6. típus: Az elcsábuló

Legyőzte az akadályokat, és erővel is bírja a versenyt. Igazából bárminek ellen tud állni, kivéve a kísértést. Nos, abból jut bőven.
És valljuk be őszintén, mikor ne lenne nehéz bámulni a mosolygó, mellettünk kényelmesen hamburgert majszoló és hűs italt kortyolgató nézőket. Amint a versenyre hol figyelve, hol egymást jól elszórakoztatva, a háttérben szóló hangos zene hallatán, kellően pezsgő hangulatban suhannak el mellettünk, miközben jól szórakoznak a feszült pillanatainkon, kacagnak a bukdácsolásainkon…

Végül van, akinél elszakad a húr és megáll. Bele bámul a tömegbe, látja a versenyen kívüli, laza életet, ahol szabályok nélkül mindenki úgy érzi jól magát, ahogy akarja. Valaha talán ennek a versenyzőnek is hasonló élete volt. Feldereng a múlt, hogy milyen volt még a sportolóvá válás előtt, és úgy érzi, mulaszt, ha nem ezeket az élményeket választja. A verseny egy dolog, de annak az eredménye messze van és még sokat kell tenni érte. Ez pedig itt van, egy karnyújtásnyira. És mire észbe kap, már át is bújt a kordonszalagon és elvegyült a tömegben.
Páran azonnal a társaságukba invitálják, gyors kajával és hideg sörrel kínálják. Egyesek vállon veregetik és megállapítják, milyen remek srác… mások bírálóan szólnak, a rajtszámára mutatva, hogy neki bizony nem itt lenne a helye, de már ez sem érdekli.

7. típus: A nosztalgikus

Egyre kevesebben vannak már versenyben, ezt ő is jól tudja. Viszont az út előrehaladtával a tempó, a feladatok a legkiválóbbakból is kiszívják az erőt. Így járt ő is. Megáll zihálva, térdére támaszkodik, majd az ég felé nézve nyújt egyet. Fáj mindene és a hőség is elviselhetetlen. Az utat eddig is csak annyira ismerte, amennyire a szem ellátott és jelenleg árnyék, pihenőhely sehol. Illetve… kb, 20 méterre egy kanyar jön, a mögött bármi lehet. Viszont nemrég elfutott egy árnyas facsoport mellett. Ott kellett volna megállni és pihenni. Tulajdonképpen nincs is olyan messze, ennyi visszaút még belefér, a többiek úgyis annyira lemaradtak, hogy nem is látja őket. Vissza kocog és elégedetten nyúlik el az árnyékban. Már csak valami innivaló kellene. A mellett is elszaladt majd 5 perce, ha siet, az még mindig beleférhet. Elindult hát visszafelé…

8. típus: A felfedező

Erős és kitartó volt eddig is, azonban valami mindig motoszkált a fejében. Egyszerűen nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy csak az az egyetlen és jó útvonal, amit a Szervező kijelölt nekik a versenyre. Keskeny is, és göröngyös is és őszintén szólva néha logikátlan, hogy ezt-azt kikerül, miközben más akadályokat simán hagy az útjába kerülni. Eldöntötte hát, hogy saját útvonalat keres. Szemmel tartja ugyan, hogy merre kell tartania, de ha úgy látja jónak, bizony egy két kanyart le fog vágni. És különben is az erdőn át sokkal rövidebb lesz.

Letért hát az útról és úgy tűnt ez kifejezetten jó döntésnek bizonyul, hiszen rönkök sora feküdt az úton és ezeken nem kellett átugrálnia. Ám az út emelkedett, ő pedig a töltés oldalán, a lendületétől szinte megállíthatatlanul száguldott lefelé, amíg a lábai talpon tudták tartani. Elesett. Mérgesen tápászkodott fel és kezét az ég felé rázva dörmögött valamit. Hogy történhetett ez meg vele? Mindegy, most már mindenképpen az erdőn át folytatja az utat. Alig 20 perc múlva át is ért rajta. A meze elszakad, testén horzsolások és tüskés ágak nyomaival csatlakozott az úton futó társaihoz, akiket korábban lehagyott. Nem szólt semmit. Lehajtott fejjel zárkózott fel társai vállára támaszkodva.

9. típus: A hitevesztett

“- Úgy őszintén szólva miért is futunk? Jó, rendben, azt mondták az út végén ott a cél, és a jutalom, de eddig nem láttunk mást, csak nehézségeket. És az útból is egyszerre csak keveset. Meddig tart még ez? Most nem azért, de ezen nem ártana töprengeni egy kicsit. Mi van ha az egésszel csak hitegettek minket? Ha ez a cél és a díj annyira valós, miért csak ennyien szálltunk versenybe? Az emberek nagy része miért csak nézi, amit csinálunk, hogyhogy megvannak enélkül is? Már annyi ideje vagyok úton és csak gyűlnek a fejemben a miértek.” Meg kell állnom. Majd ha kipihentem magam, akkor tiszta fejjel átgondolom, érdemes-e még tovább futnom.”

10. típus: A kitartó

Elszántan fut és csak a végcél lebeg a szemei előtt. Igazából átment szinte mindenen, amin a társai. Talán voltak benne kezdetben kételyek, és voltak csábító tényezők, amik más utat, vagy életmódot ígértek, de ellen tudott állni ezeknek. Nem magától, ezt tudja jól. A Szervezőnek köszönheti, hogy mindez sikerült. Felidézte magában, hogy ha nem lenne fontos, ha nem számítanának rá, nem kapott volna meg mindent, amire szüksége van. Ha erősödnie kellett, az ahhoz illő feladatokat és táplálékot. Mikor elfogyott a motivációja, a biztos jutalom ígéretét. Márpedig, aki minden feltételt megad a győzelemre, az megérdemli a becsülettel végzett munkát.

Beért a célba, ahol már várták, fényben és pompában ünnepelték a megérkeztét. Kényelmes, elkészített helyen pihenhette ki az utat, felfrissült és tiszta ruhát kapott, mintha kicserélték volna. Egy új élet kezdődött számára.

Most, hogy a történet végére értél, gondolkodj el egy kicsit azon, te milyen versenyző vagy?

A sportról szólt ez a kis fiktív példa, de úgy hiszem az életünk több területén is megvizsgálhatjuk magunkat benne. Sokfélék vagyunk, sokféle családi, társadalmi, kulturális helyzetből származhatunk. Nem ismerek mindenkit, aki ezt a blogot olvassa, de egy egyet tudok: Isten egy élethosszig tartó versenyre hívott el minket.
Különleges verseny, amiben nem egymást, hanem magunkat kell legyőznünk. Szabad akaratot kaptunk, így bármelyikünk, bármikor nemet mondhat neki. Úgy hiszem azonban, hogy nem érdemes. Ha a lelki életedről való beszéd nem különösebben érdekel, az a Te dolgod. Viszont gondolkodj el azon, hogy a sok kis dédelgetett terveden kívül hova, és hogyan tart az életed?
Lecke ez mindannyiunknak és én sem azért írtam le, mert egy igazi “élsportoló” lennék. A fenti példákban van látott és átélt tapasztalat is bőven. A jó hír az, hogy a verseny még tart és van idő beszállni, akár visszaszállni is, ha már benne voltál.

[alert type=white ]…de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.

Filippi 3,14

[/alert]

Lépj te is a pályára! Maradj versenyben! Remélem a célban is majd találkozunk 🙂

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Következő cikk:

Beszélgessünk

Ezt se hagyd ki:

A reggelekről

Hozzászólások

Facebook

Legutóbbi bejegyzések

Kapcsolódó cikkek

DILLEMMÁIM A JÁRVÁNY IDEJÉN VISELKEDŐ EMBEREKRŐL ÉS SZOKÁSOKRÓL

Lavina

Amikor lepereg előtted életed filmje

Ezt Neked!

Útmutatók az élethez (?)

Lavina

Rohanás

Lavina

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Szabista! Blogazin ® A blogon szereplő tartalmak más helyeken történő publikálása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek.

Kapcsolat
FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.