Lépj kapcsolatba velem!

Feliratkozás

Letölthető cuccok

Júliusi tervező

Újabb negyedév, újra 21-e, új Malom Mozi Maraton!

Az áprilisi filmlista tervező idővonalat nagy lelkesedéssel készítettem nektek és bíztam benne, hogy ha néhányaknak is, de segítségül lesz a filmek összeválogatásában. Igazán jól estek a pozitív visszajelzések Tőletek, amiket ez úton is köszönök!
Így, az előző sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy ebből ezután szokás lesz, szóval számíthattok ezentúl is az idővonalakra.

Az aktuális maratonnál is érdemes pár szempontot figyelembe venni

Egyrészt a veteránoknak hír, hogy hamarabb indul a megszokottnál: ezúttal péntek 12 óra előtt is lesznek már vetítések, természetesen a gyermekeknek és a gyermekibb felnőtteknek szánva (Gru 3, Verdák 3, Egy ropi naplója, Bébi Úr, Hupikék Törpikék).

Másrészt az új maratonisták figyelmét esetenként elkerüli, hogy Maratonra nem lehet előre jegyet foglalni és karszalagot is csak személyesen lehet vásárlni, nincs netes foglalás!

Szóval érdemes mielőbb időt, vagy megbízható ismerőst keríteni a karszalag vásárláshoz.

Azt hiszem, nincs is más hátra, mint előre! Alábbiakban nézhető, letölthető a filmes idővonal, és ha tetszik az ötlet, a visszajelzéseket, segítő további ötleteket és a megosztásokat előre is köszönöm!

Kattints a nagyobb méretért

[button color=”black” size=”normal” alignment=”center” rel=”follow” openin=”newwindow” url=”http://www.binkl.hu/blog/wp-content/uploads/2017/07/MMM2017juliusA4.jpg”]A4-es nyomtatható méretért kattints ide![/button]

Jó szórakozást!

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Ezt se hagyd ki:

Filmlista-tervező

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

NYERTEM!

Mozista

Malom Mozi Maraton 2019. április

Mozista

Malom Mozi Maraton 2018. április

Letölthető cuccok

MMM2018 #1

Letölthető cuccok

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Szabista! Blogazin ® A blogon szereplő tartalmak más helyeken történő publikálása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek.

Kapcsolat
FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.