Lépj kapcsolatba velem!

Feliratkozás

Gondolatok

(Majdnem) ötcsillagos átverés

Ez a bejegyzés az eddigi cikkeimmel szemben most egy óvatosságra intő írás.

A facebook-os Adok-Veszek Budapest csoportban többször is találtunk szobalány munkaköri álláshirdetést. Menyasszonyom jelentkezett is az egyikre, amiben 5*-os szállodába kerestek alkalmazottat. Mikor ő telefonált készségesen kapott időpontot és helyszínt is. Végül szobalányi munka helyett „minibáros” állást ajánlott az illető telefonban (szobai kishűtő feltöltés, ilyesmik). Kicsit meglepően hangzott, hogy cserélik a hirdetésben szereplő ajánlatot, de hát miért ne…?

Mivel nem akartam idegen helyre engedni, lecsekkoltam a címet. Egy IV. kerületi panellakás egy olyan utcában, aminek a környékén sincs hotel. Pláne nem 5*-os. Ez még nem lett volna elég ok, hogy rosszat feltételezzek, hiszen vannak olcsóbb irodák, amik ilyen helyen találhatók, de próbaképpen felhívtam én is a számot szállodai munka keresés indokán. Érettebb férfi hangra már nem olyan gördülékeny és készséges válaszokat kaptam, le akartak rázni „londiner” álláslehetőséggel, „a részlekek majd sms-ben érkeznek” ürügyén.

Megkérdeztem, hogy melyik 5*-os hotelről is lenne szó? A válasz a Corinthia volt. Rákérdeztem, hogy melyik kerületben is van az? A válasz az volt, hogy az V. kerületben.

EZEK UTÁN ÖSSZEFOGLALÓ TÉNYEK:

A történet 2018. január 8-án esett meg.
Én férfiként azóta sem kaptam sms-t.

Megkeresésemre sem reagálnak.

A Corinthia a VII. kerületben található.

Felhívtam az említett hotelt, ahol nagyon készségesek voltak és elmondták, hogy nem tudnak facebook-os hirdetésről.

A Coronithában nincs minibáros munkakör, ez a szobalány feladata.

Mindenkinek a belátására bízom, hogy ezután mit gondol a történetről. Mindenesetre óvatosságra intek mindenkit, különösen a hölgyeket az ilyen és ehhez hasonló ködös állásinterjú lehetőségekkel kapcsolatban.
Mindenképpen ellenőrizzétek le a helyet és a személyt, akivel beszéltek és soha ne menjetek el olyan találkozóra, ami idegen helyen, idegen személlyel, a nyilvánosságtól jól elszeparálva történhet!
Pláne ne úgy, hogy nem tudják legalább néhányan, hova mentek!

Sajnos történnek igen kétes és döbbenetes dolgok már így is a jóhiszemű emberekkel ellen. Vállaljunk felelősséget egymásért és juttassuk el az ilyen információkat mindenkihez, akiket tudomásunk szerint érinthet!

Köszönöm, ha megosztod ezt a felhívást!

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

KORONAVÍRUS FERTŐZÖTTEK SZÁMA ÉS LAKOSSÁGI SZÁZALÉKA BUDAPESTEN ÉS MEGYÉINKBEN

Gondolatok

E-mentes trend

Gondolatok

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Szabista! Blogazin ® A blogon szereplő tartalmak más helyeken történő publikálása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek.

Kapcsolat
FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.