Lépj kapcsolatba velem!

Feliratkozás

Gondolatok

DILLEMMÁIM A JÁRVÁNY IDEJÉN VISELKEDŐ EMBEREKRŐL ÉS SZOKÁSOKRÓL

Kimozdulás

Amikor annak idején azt hangoztatták, menj ki a friss levegőre, mozogj, sportolj az egészséged érdekében, csak legyintettünk rá sokan.
Most azt mondják, kimehetsz, de ha nem életbevágó, inkább maradj otthon MINDANNYIUNK egészsége érdekében. Mégis most jönnek rá sokan, hogy ki akarnak mozdulni az „egészséges életmód jegyében”.
Az embereket mindenről is meg lehet győzni. Meg mindennek az ellenkezőjéről. Csak fordítva, mint gondoltuk.

Szabad akarat

Nemrég még arról ment a nagy dilemma, hogy ne szóljunk bele a terhes nők esetleges abortusz döntésébe, mert bár a gyermek ugye magatehetetlenül kiszolgáltatott ennek, de az anya a saját testével „azt csinál, amit akar”.
Most ugyanezek az emberek hirtelen ismerőst/ismeretlent is felelősségre vonnak a kijárással kapcsolatban, élénk érdeklődést mutatva, hogy mások mit tesznek a saját testükkel. Mert hát ugye fertőzés-veszély van, és így ő is elkaphatja. Akkor most mégis ennyire para dolog kitéve lenni más döntésének a fejünk felett?

Rizikóforrások

Bizonygatják, hogy milyen fontos a kézmosás, mert különböző tárgyakon ideig, óráig, napokig megmarad a vírus. Az állatokkal viszont nincs gond, velük ez nem kapcsolatos, ők biztosan nem fertőzhetnek (?).
Szóval ha egy gyanútlan beteg megfog egy konzervet, akkor még a doboz is fertőz, de ha megsimogatja a macskáját, akkor az nem? Mitől pusztul el rajta pikk-pakk?

Maszkot le?

Igen sokan, köztük jelenleg még a WHO is tartja magát ahhoz, hogy ne viseljen maszkot az, aki nem beteg. Emellett ugye sok elővigyázatos ember annak rendje, s módja szerint kapja is a negatív kritikát, hogy miért maszkozik, az hülyeség. Most csak az a kérdés bennem, hogy egy betegségnél, aminek közel 2 hetes lappangási ideje is lehet, miért felesleges a maszk? Csak a beteg ember viselje?
Ha már tudom, hogy beteg vagyok, akkor vagy kórházban várom a fejleményt, vagy otthoni karanténban és tutira nem jöhetek ki még maszkban sem. Ha nem tudom, akkor maszkban még lehetek óvatos.
Egészen 100%-ig biztosan pedig senki nem állíthatja magáról, hogy gyanú felett áll. Nem véletlen a 1,5 – 2 méteres távolságtartási szabály sem.

Átértékelődik-e az egészségügyi dolgozók elismertsége?

Normál időkben feszegetik páran a kérdést, hogy most akkor kb. mennyi hivatástudat lehet egyesekben köztük, vagy épp valamilyen tapasztalat miatt szerintük mennyire nincs.
Tudod miért tiszteld őket nagyon? Mert a betegséggel szemben tényleg ők állnak a front első vonalában.
Mert ők nagy tudású, de közel sem sérthetetlen szuperhősök.
Mert ők most olyanok, mint a háborúba menetelő katonák.
Megteszik most azt, amit más nem és ott, ahova ember most nem kívánkozik. Pedig ők is emberből vannak!
Hidd el, van köztük olyan, akiben akkora a hivatástudat, hogy akkor is tenné, amit kell, ha ez nem lenne most számára kötelező! Nem pedig egyszerűen a fizetés miatt.
Bizonyára van köztük olyan is, aki a legszívesebben otthon maradna és otthagyna mindent a biztonsága érdekében, de megteszi amit kell és azért, mert most KELL, kötelező neki, akár tetszik, akár nem.
Akármelyik kategóriába is tartozik egyikük-másikuk, ha eddig nem tetted, hát most ismerd el őket, de nagyon!

Igen, tudom, vagyunk még jó páran, akik szintén továbbra is dolgozunk, hogy az élet ne álljon meg. De azért a rizikó faktor nálunk más. És őszintén: a legtöbben a megélhetésért tesszük a dolgunkat, nem mártír önzetlenségből. Szóval óriási elismerés mindenkinek, aki most más emberek mentésén fáradozik!

Átértékelések a saját életünkben

Így végezetül egy listát vezetnék le az ide kívánkozó témákból, a teljesség igénye nélkül és persze nem feltétlenül fontossági sorrendben, csak amolyan indíttatás alapján.

Szóval gondold újra:

  • az egészséged, ami naponta olyan természetes, hogy néha vigyázni is elfelejtettél magadra.
  • a felelősségtudatod, ha régebben úgy érezted, „mindenki törődjön a saját dolgával, ha felelőtlenkedem, az csak rám tartozik”. Most sokkal könnyebben lehet, hogy a lazaságod miatt valaki mással történik tragikus eset.
  • a családi kapcsolataidat! Ritka találkozások, értékesebb telefonhívások, egy kis figyelmesség, ami most még többet ér, ha adjuk/kapjuk.
  • hogy mivel töltötted eddig és jelenleg a szabadidődet. Talán most bőven van időd arra, amit régóta halogattál. Talán most nyugodtan tervezhetsz is, ha eddig az időhiány csak spontán döntésekbe hajszolt. Átértékelhetőek, hogy mik hiányoznak valóban és mik azok, amiknél most jössz rá, hogy valójában milyen könnyen megvagy nélkülük.
  • a kommunikációdat, megnyilvánulásaidat mások felé! Ha valamikor, hát most biztosan frusztráltak sokan az otthonmaradás miatt. Persze nem lesz ebben a helyzetben sem senkiből kisangyal, de azért biztató látni, hogy az összefogás nevében egyesek még a politikai meggyőződésüket is képesek voltak félretenni. A vírus sem válogat. Lehetőség szerint most te se tedd!

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Magyarázkodás helyett

Gondolatok

Rögtönítélő Népbíróság

Gondolatok

A rejtett áremelés: trükköznek a gyártók

Gondolatok

Nyiss K&H számlát a linkemmel és kapsz 10.000 Ft-ot

Ajánlók

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Szabista! Blogazin ® A blogon szereplő tartalmak más helyeken történő publikálása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek.

Kapcsolat
FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.