Időzítés

A történet, amit elmesélek, nem a legfrissebb, viszont ma este kívánkozott ki belőlem, hogy megosszam veletek.

 A főszereplője egy 50-es éveiben járó asszony, hívő családanya, aki elég nehéz időszakon ment keresztül nemrégiben. Egészségügyi alkalmazottként dolgozott a munkahelyén, amit nagyon szeretett, viszont egyre másra jöttek a gondok, amik leterhelték. Belgyógyászati műtétekre lett volna szüksége, ám, ha a munkahelyéről hosszabb betegszabadságra kérte volna magát, már nem kellett volna visszamennie. Ez a helyzet már önmagában is nehéz döntés elé állítja az embert, de nem csak ennyi történt.
A húgánál élő, és ápolásra szoruló, évek óta beteg édesanyját így is ritkán tudta meglátogatni, és a nagymama állapota egyre csak romlott. Szeretett volna mellette lenni. A munkahelyéről egyszer csak azt a hírt kapta, hogy hamarosan bezárják azt a patikát, ahol dolgozott. Munkanélküli lesz. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már úgyis mindegy, hanem azt, hogy az utolsó hónapokban senki nem mehet szabadságra, így a beteglátogatások csak a ritka szabadnapokra maradhattak.

A családjával sokat imádkozott Istenhez, hogy miért történik mindez egyszerre, hogy adjon valami megoldást, de a válasz egyenlőre nem érkezett.

Aztán minden bekövetkezett sorjában.
A munkahelyén valóban felmondtak neki. A környékükön amúgy is nehéz volt új helyet találni, és ahova vettek is fel valakit, a fiatalabb, energikusabb munkaerőt részesítették előnyben. Önéletrajzokat így hiába is adott be sok helyre. Onnan vagy elutasították, vagy a „Majd visszahívjuk”-kal biztatták. Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy ez mit szokott jelenteni. Már az is mindegy lett volna, ha nem patikai munka jön össze, csak legyen valami.
A műteni való problémája eközben egyre jobban fájt.
Az édesanyja pedig rosszul lett. A kórházba mentő vitte és az orvosok sem tudták megmondani, hogy kijön-e még onnan valaha élve.

Itt már igen erősen sajgott a család minden tagjában a MIÉRT??? kérdése. És miért pont most minden egyszerre? Nem mindig olyan könnyű azt imádkozni, hogy történjen meg minden az Úr akarata szerint, de ők hittek abban, hogy mindennek célja van.

Ekkor jöttek a megoldások.
Leteltek a munkahelyre kötelezően bejárós napok, a korábbinál sokkal több időt tölthetett ritkán látott édesanyjával.
Megérkezett a végkielégítés-munkabér, ami úgy-ahogy elég volt a munkanélküli időszakára és fedezte a szükséges műtét költségeit is. Mivel már nem dolgozott, időt szakíthatott erre a beavatkozásra is.
A műtét után a kórházi betegágyon fekve pedig egyszer csak megcsörren a telefon, és ahonnan nem is várná, megkérdezik, hogy lenne-e kedve náluk dolgozni!?
Egy jó patikában, amit mindig is szeretett volna.

A történet nem száz százalékosan happy end, mert a nagymama azóta elhunyt, 86 évesen, de úgy, hogy a gyermekei ott voltak vele, mellette és velük és a családjaikkal tölthette az utolsó hónapjait.
A műtét, ami kellett, jól sikerült, azóta sincs gondja vele az anyukának. És a munkahelye olyan, mint amilyet mindig is szeretett volna. Ha nem mondanak fel az előző munkahelyén, egyik sem így történt volna.

Az egész életünket a terveink, azok kivitelezése és az eredmények állandó mérlegelése határozza meg. Ha az elgondolásunk szerint mennek a dolgok, talán azt hisszük minden rendben és nem is történhetett volna jobban. Ha pedig borul az egész, ha rossz idők jönnek, sokszor sajnáljuk magunkat és/vagy zúgolódunk.

Nem könnyű ilyen helyzetben tisztán gondolkodni, és az ember hitét is az ilyenek tudják igazán megpróbálni. De ha el tudod fogadni, hogy Isten sokkal nagyobb távlatokban lát és olyan megoldásokkal is készülhet a részedre, amiről talán nem is hinnéd, hogy lehet egyáltalán opció, akkor az meg tud erősíteni. Megerősíteni abban, hogy azon munkálkodj, ami a Te részed a történetben. A nagy ismeretlent pedig ne a „véletlenek szüleményére” hagyd, hanem Te magad bízd Istenre!
Ő nem él vissza a hiteddel és a bizalmaddal. Hidd el, hogy mindent akkor és úgy tesz, ahogy és amikor a legjobb lesz számodra!

Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott.

Rómabeliekhez írt levél 8,28 (egyszerű fordítás)

Hogy miért írtam le? Hogy miért hiszek abban, hogy ez a történet nem csak keresztény motivációs mese, hanem valóság?
Mert a történet főszereplője az Édesanyám. Nem tudja, hogy megírtam ezt a cikket, de ő is boldogan meséli el bárkinek, hogy hogyan viselt gondot Róla/rólunk Isten.