…kivéve persze, ha még nincs meg minden az esti ünnephez és ezt a lehető leghamarabb, vidéken kell orvosolnod. Olyankor főleg ideges vagy és nem jólesően izgatott.

Így járt történetünk főszereplője is, azaz én. Kiskőrösre átugrani kocsival a Tesco-ba nem egy nagy kaland. Most mégis az lett. A központi lámpás kereszteződéshez érve látom, hogy az előttem haladó BMW-ben a sofőr hevesen gesztikulálva magyaráz a mellette ülő hölgynek. A forgalomra nem igazán figyelt, de hát mindegy is, épp sárgát kaptunk, legalább lesz ideje befejezni a monológját. Megállunk.

Piros.

Mögöttem még felzárkózik pár autó, és egy teherautó is. Várjuk a sorunkat. Emberünk még hevesebben magyaráz.

Piros és sárga.

A mesélt sztori csak nem akar befejeződni, pedig már többen is felbőgettük a motorokat.

ZÖLD!

Igen, indul… nem, nem indulunk. A duma csak tart és tart. Rádudálok. Semmi reakció. Rádudálok még egyszer, erre beint. Rádudálok harmadszor, erre kiszáll és elindul a kocsi felé.

Sárga.

Lehúzom az ablakot és beszélgetni kezdünk.

– Mi a gond? Miért nem megyünk? – kérdezem.

– Mit dudálsz?? Mi sz*rért dudálsz, te k*csög???

Piros.

– Miért dudáltam? Mert az előbb zöldet kaptunk és simán végigvártuk mindannyian, most meg már megint pirosat kaptunk, azért.

– Ne pofázz nekem, valószínűleg régebb óta van jogsim, mint neked!

– Lehet, de ez most nem látszott meg.

– Ne ugass, mert kiszedlek a kocsiból!  (…és az itt következő pár mondatot most inkább nem írnám le…)

– Nem kell kiszedni, kiszállok magamtól is, ha gondolod, de amíg balhézunk, lemaradunk a következő zöldről is.

Piros és sárga.

– …

Egy darabig nézett mereven hol rám, hol a kocsijára. Aztán lassan elindult visszafelé és beszállt.

Zöld.

Elindultunk. Végre.

Boldog karácsonyt 🙂