Lépj kapcsolatba velünk

Ezt Neked!

Kerekes szatyor újratöltve

Amikor azt hiszed, hogy csak a mamik kezében állhat jól és rájössz, hogy tévedtél.
Mert amit nemrég a neten találtam, attól konkrétan leesett az állam. Valahogy kétféle sztereotípia annyira egyértelműnek tűnt, hogy korábban el nem gondolkodtam volna a fordítottján.

“A roller gyerekeknek a kerekes szatyor mamiknak való.”

Na az első fele ugye már megdőlt a mostanában egyre nagyobb divatot öltő felnőtt rollerekkel és mindenféle motorizált mutánsaikkal, de a korosztályos választófal ledöntésére is megszületett egy ragyogó ötlet. Íme:

Ez itt kérem egy igazi, modern keresztezős-kombós megoldás mindkét “járgány” előnyeit ötvözve, ami véleményem szerint az urbanista design-igények elvárásait is magasan hozza. A forma menő, többféle színben is kapható, a kerekek gumirozottak és így senki nem válik az utcákon csörtetve a tekintet-kereszttüzek áldozatává. Legalábbis nem a zaj miatt.

Amikor rátaláltam, szinte minden portál a szupernagyik menő új járgányaként emlegették és egyes illusztrációk is arról árulkodnak, hogy alapvetően ez az idősek életét (is) hivatott megkönnyíteni. A kezdeményezés szerintem kifejezetten elismerésre méltó, mivel manapság olyan rengeteg kütyü és többé-kevésbé hasznos fejlesztés jelenik meg heti szinten, de valahogy az idősebb korosztályra igen kevesen gondolnak. Nos, a “nagyiroller”, ahogy emlegetik, sokat dobott ezen.

A legszebb az egészben, hogy a rolleres része ténylegesen nagy segítség lehet az utcai közlekedésben, de fel is hajtható, ha inkább csak húznánk magunk után. És most úgy őszintén. Nemhogy ciki, de még vagányabb is, mint a bőrönd. Szóval egyáltalán nem csak a szépkorúak kezében áll majd jól.

A fejlesztést a PriestmanGoode végezte. Érdemes megnézni a többi ötletüket is.
A termékről bővebben [highlight ]ITT[/highlight] olvashatsz (ha tudsz angolul).

Hírlevél

Add meg az e-mail címed és értesíteni foglak az újdonságokról!

Legközelebbi:

Kismenőknek

Hozzászólások

A legnépszerűbbek

Legutóbbi cikkek

Címkék

Népszerűek mostanság

Photographs

Mozista

Az emberiség mocskai

Lavina

Hírlevél

Add meg az e-mail címed és értesíteni foglak az újdonságokról!

Copyright © 2018 Szabista! Blogazin. A honlapon található információk megosztása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek!

Kapcsolat
Hírlevél

Add meg az e-mail címed és értesíteni foglak az újdonságokról!